Kofavilág

„Aztán a kofák kihaltak, és megjelentek az álkofák. Ők a magyar piac hiénái. Ha kell, babos kendőt kötnek, pruszlikot öltenek, a tájszólást is megtanulják. Náluk minden »bio«, »öko«, »háztáji«. A mélyhűtött lengyel rókagombát »hajnalban szedték az Őrségben«, az izraeli eper »mézédes magyar szamóca«, a marokkói káposzta »vecsési«, a ketreces tojás »kapirgálós tikmony«. »Meglátja lelkem, micsoda széke van ennek!« ‒ mondja a paraszt néni az óbudai piacon, amikor megveteti a hatvan forintos tojást. Odahaza látom meg rajta a 3-as számot, amely a legrosszabb tojásminőséget jelöli: az én derék nénim az Aldiban vette egy húszasért, beáztatta teavízbe, majd rám sózta némi műmájer szöveggel ‒ háromszoros áron. De még ő is jobb, mint a vietnami, kínai műkofák, akik átcímkézett lengyel zöldséget kínálnak a Vásárcsarnokban »magyar termékként«.

Szerencsére szinte hetente nyílnak az újabb piacok, ahol már nem kofák és álkofák, hanem ős- és kistermelők árulnak olyan terméket, amelynek az eredete nyomon követhető. A káptalantóti, fonyódi, tihanyi piac, a Szimpla kerti Háztáji Piac, a városszerte (például a Hegyvidéken) nyíló termelői vásárok a piackultúra új fejezetét jelentik. A kofavilág pedig elenyészett. Már csak a parlamentben él tovább kofatempó formájában. A hajdani kupecek, vigécek átadták helyüket a mai politikai kufároknak: mind alkudozik és bölcsel, nemzetről és hazáról vizionál, közben reményt akar pénzre cserélni. Az ilyeneket Szabó Dezső csak így nevezte: »kofadögök«.”